Több, mint tíz éve vagyok waldorfos szülő. Ebben az időben megtanultam valamit: könnyű értékeket vallani, és nehéz mellettük kiállni. Könnyű bólogatni egy körben ülve, és nehéz megszólalni, amikor a csend kényelmes. Könnyű waldorfosnak lenni – és nehéz tudni, hogy ez mit jelent.

Ez a blog ebből a nehézségből született.

Nem azért írok, hogy elítéljek valakit. De azt sem szeretném, ha a könyörületesség nevében elnéznénk egymásnak mindent – mert a valódi tisztelet nem ezt jelenti. Aki komolyan veszi a másikat, az nem néz el, hanem odanéz. Nem felment, hanem emlékeztet: felnőttként mindannyian képesek vagyunk felelősséget viselni a döntéseinkért.

Amit szeretnék, az nem több és nem kevesebb: hogy legyen egy közös keretünk, amelyre hivatkozni lehet. Amelyben a vállalások nem csak hangzanak, hanem meghatároznak. Mert ha az elvek nem találkoznak a gyakorlattal, vagy ha túl tágra nyitjuk a kereteinket – akkor nem közösségbe járunk, hanem csak egy közös épületbe.

Ezt a keretet nem én akarom meghatározni. De szeretnék hozzájárulni a megteremtéséhez – kérdésekkel, személyes hangon, hosszú távon.

Ha téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések – gyere, olvass, nézz, és szólj hozzá bátran.